A magyar színjátszás ikonikus alakja, a Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas Harsányi Gábor a közelmúltban élete legnehezebb harcát vívta meg. A 81 éves művész, akit generációk ismernek felejthetetlen filmszerepeiről és szinkronhangjáról, egy váratlanul érkező egészségügyi krízisről vallott, amely majdnem véget vetett minden tervének. A színész otthonában lett rosszul, amikor egy reggel hirtelen sötétség borult rá, és a teste cserbenhagyta: bal oldala egyik pillanatról a másikra lebénult. Mint később kiderült, a szervezete nem egy, hanem két sztrókon is átesett, ám a fia lélekjelenlétének és a villámgyors orvosi beavatkozásnak köszönhetően ma már a rehabilitáció utáni időszakról beszélhet.
Harsányi Gábor megrendítő részletességgel idézte fel a drámai pillanatokat, amikor a fürdőszoba felé tartva egy sötét, alagútszerű folyosón találta magát. Elmondása szerint olyan volt az egész, mintha valaki üldözte volna, aki el akarja venni az életét. A családja, felesége és fia kétségbeesett kiáltozását már csak mintha víz alól hallotta volna, miközben a tudata és a mozgásképessége egyaránt veszélybe került. A kórházban az orvosok közölték a megdöbbentő diagnózist: agyi katasztrófa érte, amelynek kezelése komoly kockázatokat hordozott, de a színész az élet mellett döntött. A gyors kezelésnek köszönhetően a maradandó károsodások elkerülhetőek voltak, és bár az elmúlt időszak próbára tette az idegrendszerét és a fizikumát, a lábadozás csodálatosan halad.
A művész, aki egész életében a mozgás szeretetével, küzdősportokkal és fegyelmezett élettel tartotta magát formában, most ismét a jövőbe tekint. Bár a sztrókok utáni rehabilitáció ideje alatt a színpadra lépést még kerüli, szellemi frissességét és alkotóerejét továbbra is sakkozással, írással és a szakmai terveinek dédelgetésével őrzi. Harsányi Gábor nem titkolja, hogy 81 évesen is hajtja őt a vágy: egy életműfilm elkészítésével szeretné megkoronázni évtizedes pályafutását, méltó emléket állítva azoknak a sikereknek és küzdelmeknek, amelyek az emberré formálták. A családja iránti végtelen hálával és a sorssal való megbékéléssel éli mindennapjait, hálát adva azért, hogy a „csingilingi” pillanatok után ismét talpra állhatott, és még tervezhet a jövőben.
