A magyar zenei élet egyik meghatározó hangja, Tóth Vera nemrégiben Kadarkai Endre „Hallgatlak – Jótanácsok az élethez” című műsorában osztotta meg gondolatait a szakmai elismerésekről, különös tekintettel a Kossuth-díjra. Az énekesnő nyíltan beszélt arról, hogy bár karrierje kiegyensúlyozott és a közönség szeretete töretlen, mégis érzi, hogy bizonyos mérföldkövek még váratnak magukra. Amikor a beszélgetés során szóba került, hogy pályatársa, Rúzsa Magdi idén márciusban átvehette a rangos Kossuth-díjat, Vera őszintén kifejtette a véleményét, hangsúlyozva, hogy szavai mögött semmilyen irigység nem húzódik meg.
Tóth Vera szerint az elismerés átadása ebben az esetben igencsak korai volt. Mint fogalmazott, ő maga nem venné át a díjat, mert úgy érzi, még nem tart azon a szinten, hogy egy teljes életművet lezáró vagy elismerő kitüntetést elfogadjon. Éppen ezért érez mélységes frusztrációt amiatt, hogy a Kossuth-díj odaítélése nincs konkrét életkorhoz vagy szakmai tapasztalati évekhez kötve. Az énekesnő szerint egy ilyen volumenű kitüntetés esetében ideális volna, ha legalább ötvenöt év lenne az a korhatár, ahol már egy hosszú, átfogó életművet tud maga mögött az alkotó.
Bár elismerte Rúzsa Magdi tehetségét, amelyet elvitathatatlannak nevezett, határozottan tartja magát ahhoz az állásponthoz, hogy az énekesnő még nem érte el azt a szakmai érettséget, ami a díjhoz méltó volna. Amikor a műsorvezető arról kérdezte, hogy érzett-e irigységet a pillanatban, amikor értesült pályatársa kitüntetéséről, Tóth Vera esküvel fogadta, hogy szó sincs ilyesmiről. Megismételte, hogy saját értékrendje szerint ő nem tudná jó szívvel átvenni az elismerést, és rögtön az első gondolata az lenne, hogy vajon miért éppen ő kapta meg. Ezzel arra is utalt, hogy a korábbi kormányzati gyakorlatban gyakran előfordult, hogy politikai szimpátia alapján díjazták a művészeket, bár megjegyezte, hogy Rúzsa Magdi esetében ez a szempont nem feltétlenül érvényesült. Vera számára a legfontosabb továbbra is a közönség szeretete és a folyamatos alkotás marad, miközben őszintén keresi a választ arra, mi hiányzik még ahhoz, hogy ő maga is beteljesültnek érezze a szakmai pályafutását.
