Vannak pillanatok egy nő életében, amikor a karrier és az anyaság kegyetlen kereszttüzébe kerül, és a döntés súlya évtizedekig elkíséri az embert. Détár Enikő, a magyar színjátszás egyik legmeghatározóbb dívája most egy olyan sebet tépett fel, amely sokáig rejtve maradt a csillogó jelmezek és a tapsvihar mögött. A népszerű színésznő őszintén vallott arról a belső vívódásról és fájdalomról, amit gyermekei születése után érzett, és amit a mai napig képtelen teljesen elengedni.
A díva visszatekintve bevallotta, hogy egyetlen hatalmas dolgot bán csak igazán az életében, ez pedig nem más, mint az az időszak, amikor a kicsik megérkeztek a családba. Enikő ma már tisztán látja, hogy akkoriban elkövetett egy hibát, amit a megfelelési kényszer és a szakmai alázat diktált: egyszerűen nem volt elég bátorsága vagy önbizalma ahhoz, hogy megálljt parancsoljon a világnak. Pedig a szíve mélyén csak egyetlen dologra vágyott volna: megélni a felhőtlen babázás minden egyes másodpercét.
A színésznő elmondta, hogy utólag nézve borzasztóan sajnálja, amiért nem adott magának legalább egy fél vagy egy egész évet arra, hogy kizárólag édesanya lehessen. A színház szippantotta vissza, a rivaldafény és a kötelességtudat pedig erősebbnek bizonyult a pihenésnél. Túl hamar öltötte magára újra a szerepeit, miközben otthon várták a gyerekei, ez a kettősség pedig nyomot hagyott a lelkében.
De nem ő volt az egyetlen a héten, aki mélyre ásott a saját történetében. Básti Juli is megszólalt, aki a színjátékot egyfajta gyógyírként látja a lélek karbantartására. Számára a jókedvű játék nemcsak munka, hanem terápia is, ahol néha lubickolhat a szerepekben anélkül, hogy meg kellene szakadnia. Ezzel szemben Rudolf Péter a színpad könyörtelen, de igazságos demokráciájáról beszélt, ahol nem számít a kor vagy a tapasztalat, csak az, hogy ki hogyan végzi el a dolgát abban a bizonyos pillanatban, amikor felgördül a függöny.
Tordai Teri közben egészen más vizekre evezett: ő a digitális világ meghódítását tűzte ki célul az idei nyárra. Viráglocsolás és úszás közben nem akarja, hogy elrohanjon mellette az élet, így elmerül a technika rejtelmeiben. Kállóy Molnár Péter pedig a saját belső békéjének törékenységéről vallott, amit az elfojthatatlan és olykor fájdalmas igazságérzete tesz próbára nap mint nap. Mindannyian keresik az utat, de Détár Enikő vallomása az elszalasztott pillanatokról mindenki szívéig elért.
