Amikor két igazi színházi legenda találkozik, az nem csupán egy egyszerű találkozás – az maga az élet művének egy alakuló fejezete. Esztergályos Cecília és Drahota Andrea barátsága több mint hat évtizede kezdődött, még a ’60‑as évek elején, és ami egy azonnali összhanggal indult, az azóta is páratlanul erős kötelékké nőtte ki magát a szakma kemény világában.
Hosszú évek óta keveseknek adatik meg, hogy egy barátság ilyen hosszan, megszakítás nélkül éljen tovább, főleg akkor, amikor mindkét fél saját karriert épített és külön utakon jártak az élet során. Drahota Andrea és Esztergályos Cecília azonban már az első találkozásukkor érezték: egyformák, mintha testvérek lennének. Rögtön közös becenevet is adtak maguknak, „Böci”-t, majd később „Mici”-re keresztelték át egymást.
Andrea nevetve idézi fel egyik legelső közös emléküket is: amikor Cecília – akkor még csak kezdőként – paprikába mártott parizert nassolt, és egyik napról a másikra berántotta a női mosdó előterébe, hogy vele együtt falatozzon. Ez az emlék annyira mélyen bevésődött, hogy az étel azóta is Andrea egyik kedvence lett, és a „paprikával ittuk meg a pertut” kifejezésük mára szinte kultikus jelentőséggel bír köztük.
Nem telt el soha olyan pillanat közöttük, amikor ne nevettek vagy ne osztottak volna meg valami emlékezeteset. A közös öltöző, amit 17 évig osztottak, tele volt felejthetetlen történetekkel és színpadi bakikkal. Andrea mesél arról az alkalomról, amikor Cecília váratlanul azt mondta neki az egyik előadás közben, hogy „egy sima, egy fordított”, miközben a díszlet tetejéről függött le, csodamajom módjára. A közönség ebből semmit sem hallott, mert a zene elnyomta a szavakat, de nekik mindketten ez maradt az egyik legkedvesebb emlékük.
A görcsös nevetés nem csak a próbákon kísérte őket: egy előadás során Cecília feladata lett volna, hogy kivigyen Andreat a színpadról egy ketrecben – ám a nevetés olyan erős volt, hogy mindkettejüket szinte megbénította, és végül Cecília elejtette a ketrecet. A közönség viszont tapssal jutalmazta őket, mert hitte, hogy ez része az előadásnak.
Életük során, még amikor különböző színházakhoz szerződtek is, hetente kétszer telefonon beszéltek. Amikor végül elváltak egymástól, megígérték, hogy idős korukban visszatérnek közösen a színpadra. Ez az ígéret ma be is teljesült: a „Krémes keringő” című darabban újra együtt lépnek fel, több mint 25 év után.
Andrea bevallja, hogy hosszú időn át ő maga sem tervezte a visszatérést a színpadra, de „Böci” nélkül biztosan nem jött volna el újra. Annak ellenére, hogy a szövegtanulás eleinte komoly kihívást jelentett neki, újra játszani számára az egyik legnagyobb öröm. Cecília pedig hozzáteszi: „Valahogy munka közben elfelejtjük a korunkat… Lélekben még mindig 23 évesek vagyunk.”
És ha mindez nem lenne elég, a darabban feltűnik egy másik régi ismerős, Koncz Gábor is, akivel a kapcsolatuk túlmutat a munkán: a gyermeke és az unokája keresztelőjét is együtt ünnepelték, és sok közös emlék fűzi őket össze.
Ez a történet nem csupán két színésznő barátságáról szól, hanem egy olyan kötelékről is, amely az idő próbáját mindvégig kiállta, és még mindig képes mosolyt csalni a közönség arcára a színpadon.
