Közel négy évtized telt el azóta, hogy Ruttkai Éva 1986. szeptember 27-én örökre lehunyta a szemét. Mindössze 58 éves volt, és halála az egész országot megrázta. Az a mindig sugárzó, elegáns színésznő, aki életében a legnagyobb szenvedélyt a színpadon találta, utolsó éveiben a gyász és a betegség terheit cipelte, ám minderről a közönség semmit sem tudott. Kollégái szerint méltósággal viselte a betegségét, és mindenáron elkerülte, hogy sajnálják.
Ruttkai tíz évvel korábban veszítette el életének nagy szerelmét, Latinovits Zoltánt, akinek 1976-os halála máig megválaszolatlan kérdés maradt számára. Soha nem tudta elfogadni, hogy Latinovits öngyilkos lett volna; úgy hitte, csak baleset történt, és ezért mindig így beszélt róla. A gyász először lelkileg tört meg rajta, majd egészsége is megrendült.
A 80-as években Ruttkai agyvérzést kapott, amelyből ugyan felépült, de egyik kezét soha nem tudta már teljesen használni. 1984-ben pedig a végzetes diagnózis érkezett: mellrákot állapítottak meg nála. Két év harc után a betegség végül legyőzte őt. Élete utolsó napjaiban kórházban kezelték, csupán egy emelet választotta el első férjétől, gyermekük apjától, Gábor Miklóstól. Ruttkai azonban soha nem tudott végső búcsút venni tőle.
Pályatársai szerint a színésznő még a legnehezebb időszakban is megtartotta azt a tartást, amely egész életében jellemezte. A Vígszínház művészei emlékeznek rá, hogy soha nem engedte, hogy a nézők megsejtsék, min ment keresztül. Koltai Tamás kritikus így búcsúzott tőle: „Nem akart tudomást venni a betegségéről, s még kevésbé akarta a világ tudomására hozni. Mindig is az életét vitte a színpadra, s nem fordítva. Játszott, amikor karjával már nem bírta átölelni szerepe szerint partnernőjét. Mosolygott, tovább játszott, és titkát magával vitte.”
Érdekességek Ruttkai Éváról: Russ Éva néven született 1927. december 31-én, első szerepét 1945-ben Tolnay Klári helyére kellett beugorva játszotta, Latinovits Zoltánnal 1960-ban ismerkedett meg, és haláláig egy párt alkottak. Latinovits halála után minden nap gyufát gyújtott és dobott egy üvegkehelybe, amely a hagyaték része. Utolsó éveiben is a színpad tartotta benne a lelket.
