A legtöbben úgy tekintenek Vastag Csabára és feleségére, Domján Evelinre, mint egy irigylésre méltó párosra. Az elmúlt években gyakran láthattuk őket televíziós műsorokban, közös projektekben és címlapokon, miközben kívülről minden harmonikusnak és sikeresnek tűnt. Könnyű azt hinni, hogy az életük simán, akadályok nélkül alakult. A valóság azonban egészen más. A házaspár mögött kemény küzdelmek, fájdalmas veszteségek és olyan élethelyzetek állnak, amelyek alapjaiban formálták át a gondolkodásukat.
Az utóbbi időszak különösen sűrű volt számukra. Nyár közepén például alig maradt idejük pihenni. Domján Evelin nevetve mesélte, hogy egész nyáron mindössze kétszer ugrottak be a saját medencéjükbe, amelyet ráadásul saját kezűleg építettek. A koncertek, fellépések és egyéb kötelezettségek teljesen kitöltötték a napjaikat, így végül leültek és komolyan beszéltek arról, hogy változtatniuk kell. Rájöttek, hogy a folyamatos rohanás nem vezet jó irányba, ezért tudatosan lassítani szeretnének.
Vastag Csaba szerint ez a felismerés sok mindent átértékelt bennük. Az énekes bevallotta, korábban hajlamos volt túlzsúfolni a napjait, és szinte minden percet munkával vagy feladatokkal töltött. Emiatt sokszor észre sem vette a jelen pillanat értékét. Most viszont egészen más szemmel tekint az időre, és igyekszik megbecsülni minden percét.
A változás mögött fájdalmas élmények is állnak. A közelmúltban több családi veszteség érte őket, ami mélyen megrázta a párt. Evelin szerint ezek az események arra késztették őket, hogy újragondolják, mi az igazán fontos az életben. Ilyenkor az ember visszatekint arra, honnan indult, és átgondolja, merre szeretne továbbhaladni. Evelin úgy érzi, szerencsés, mert az élet legfontosabb ajándékát már megkapta: egy társat, aki minden helyzetben mellette áll.
Domján Evelin gyerekkora korántsem volt könnyű. Egy tízgyermekes családban nőtt fel, ahol a mindennapok gyakran komoly kihívást jelentettek. Bár a szülei keményen dolgoztak, szerény körülmények között éltek. Olyan napok is akadtak, amikor egy főtt kukorica vagy néhány szem gyümölcs jelentette az egész napi ételt. Az édesanyja azonban mindig arra tanította a gyerekeket, hogy tartsanak össze és segítsék egymást. Gyerekként gyakran mentek együtt bodzát szedni, majd a begyűjtött termést pénzre váltották, és az abból vett édességet boldogan osztották szét egymás között.
A nehézségek azonban itt még nem értek véget. Amikor a szülei elváltak, a család helyzete még bizonytalanabbá vált. Egy időre fedél nélkül maradtak, és úgy tűnt, nincs kiút a kilátástalan helyzetből. Végül egy anyaotthon adott menedéket számukra. Ott szigorú szabályok szerint éltek: estére mindenkinek haza kellett érnie, és az édesanyáknak folyamatos munkaviszonyt kellett fenntartaniuk. Evelin ma is úgy gondolja, hogy ha akkor nem találnak rá erre a lehetőségre, könnyen az utcán találhatták volna magukat.
Kamaszkorában egy különleges közösség segítette át a nehéz éveken. A Don Bosco által alapított szalézi közösséggel találkozott, ahol először tapasztalta meg, milyen erőt adhat egy támogató közeg. Az ott született barátságok közül több a mai napig megmaradt az életében.
Evelin már fiatalon dolgozni kezdett. Mindössze tizennégy éves volt, amikor egy cukrászdában takarított. Később ételcsomagolóként is dolgozott, és alig várta, hogy nagykorú legyen, mert akkor végre pénztárosként állhatott munkába egy nagy bevásárlóközpontban. Akkoriban ez jelentette számára a nagy álmot. Később azonban rájött, hogy a világ sokkal több lehetőséget tartogat.
Bár az élete ma teljesen más körülmények között zajlik, Evelin soha nem felejti el, honnan indult. Éppen ezért még inkább értékeli mindazt, amit ma elért, és azt az életet, amelyet Vastag Csabával együtt építettek fel.
