A Budapesti Operettszínház ünnepelt primadonnája, Bordás Barbara, nemrégiben lépte át a negyvenedik életévét, amely mérföldkő minden nő, de különösen egy színésznő életében. A művésznő június elején ünnepelte születésnapját, és bár a karrierje csúcsán van, a kerek évszám óhatatlanul önreflexióra késztette. A színházi világ ragyogása mögött ott rejtőzik a belső vívódás is: vajon mit hoz a jövő, amikor a primadonna szerepkörök lassan átadják helyüket a következő generációnak?
Barbara őszintén vallott arról a kettősségről, amelyet sokan átélnek ebben az életkorban. Egyik pillanatban a jövőbeli karrierje miatt aggódik, félve attól az időszaktól, amikor már nem a fiatal hősnők, de még nem a nagymama-szerepek találják meg. A kérdés, amely leginkább foglalkoztatja, az elkövetkező tíz évre vonatkozik: hogyan találja meg a helyét az ötven és hatvan év közötti időszakban? A színpadra lépő művésznő számára alapvető fontosságú, hogy időben megalapozza azokat a karaktereket, amelyek még hosszú évekig kihívást és örömet jelentenek számára.
A primadonna élete azonban nemcsak a színházról szól. Élete legmeghatározóbb, legboldogabb pillanataként kislánya, Anna születését emelte ki. A gyermek érkezése nemcsak az anyaság csodáját hozta el számára, hanem egyfajta szimbolikus jelentőséggel is bír: Anna február legvégén, a tél utolsó napján jött a világra, így minden évben ő hozza el édesanyja számára a tavaszt. Ez az érzelmi stabilitás és a család iránti végtelen szeretet ad erőt neki a szakmai kihívások közepette is.
Barbara a jövőre tekintve olyan szerepekre vágyik, ahol felszabadultan leheti a csintalan, érett nőt, ahol a technikai tökéletesség mellett a játék öröme és a karakterbéli mélység domborodik ki. Példaképként tekint a nagy elődökre, többek között Molnár Piroskára, akinek az elhivatottsága és aktivitása nyolcvan felett is lenyűgöző. Hisz abban, hogy a sors – vagy ahogy ő fogalmaz, a Jóisten – mindig azokat a feladatokat rendeli mellé, amelyek éppen az ő érettségének és személyiségének megfelelőek.
Az elmúlt időszak a megújulásról is szólt számára, hiszen egy pajzsmirigy-műtét miatti kényszerpihenő után tért vissza a deszkákra. A színpadra való visszatérés, a közönség szeretete és a szakmai elfoglaltságok, mint például a gyermekeknek szóló interaktív táborok és előadások, mind azt erősítik benne, hogy a hivatása élete szerves része. A negyvenedik év egyáltalán nem a lezárást, sokkal inkább egy izgalmas, új fejezet kezdetét jelenti számára, tele tervekkel, kíváncsisággal és azzal a belső nyugalommal, amelyet csak az tud igazán értékelni, aki már megjárta a szakma legmagasabb csúcsait is.
