Az irodalom nagyasszonya, Szabó Magda életét egy olyan szerelem határozta meg, amelyhez foghatót csak a legszebb regények lapjain olvashatunk. Amikor 1947-ben az Írószövetség balatonlellei fogadásán először pillantotta meg a sármos műfordítót, Szobotka Tibort, az írónő számára azonnal megállt az idő. Magda később úgy emlékezett vissza erre a sorsfordító pillanatra, hogy minden sejte azt súgta neki, egész életében erre az emberre várt. Ez a felismerés olyan mély volt, hogy még korábbi házassági ajánlatait is félretette, érezve, hogy ő csakis ezért a rejtélyes, ismeretlen férfiért született a világra.
A sors iróniája, hogy a korábbi vőlegény, Gerhardt, a történtek után sem adta fel a reményt. Magda annyira elmerült az új, mindent elsöprő érzelmeiben, hogy egyszerűen megfeledkezett arról a apróságnak cseppet sem mondható tényről, hogy időközben férjhez ment választottjához. A vöröskereszt segítségével felkutatott, kitartó egykori vőlegény egy napon megjelent a házaspár ajtajában, ám amikor a két férfi egymással szemben állt, a helyzet tisztázódott, és a feszültséget kölcsönös, udvarias köszöntés váltotta fel.
Házasságuk, amely 1948-ban köttetett, messze állt a társadalmi elvárásoktól és a fényűző csinnadrattától. Nem vágytak fehér esküvői ruhára vagy pompára; számukra a lényeg a mély, lelki egység volt. Szobotka Tibor nem csupán férjként, hanem a legszigorúbb kritikusként is jelen volt Magda életében. Amikor az írónő megmutatta neki az Abigél első hatvan gépelt oldalát, Tibor kíméletlenül a kályhát emlegette, arra ösztönözve feleségét, hogy kezdje elölről a munkát. Ez a fajta őszinteség és kölcsönös tisztelet volt a kötelékük alapköve, amelyet még az 1950-es évek utáni kényszerű hallgatás és az anyagi nehézségek sem tudtak megtörni.
Életüket azonban árnyékok is kísérték. Gyermekük sosem született, ami súlyos és tudatos döntés volt egy olyan világban, amelyet ők maguk számára nem láttak megfelelőnek az utódnemzésre. Bár a vágyott lánygyermek, Tullia sosem érkezhetett meg, emlékét az írónő egyik kutyája őrizte. A küzdelmeket tovább nehezítette Tibor hosszas betegeskedése és a felesége sikerei mellett elkerülhetetlenül felbukkanó szakmai féltékenység, amely néha a depresszió mély völgyeibe taszította őket.
Tibor 1982-ben bekövetkezett, tragikus hirtelenségű halála után Szabó Magda egyfajta belső sötétségbe burkolózott. Tíz évig képtelen volt újra írói tollat venni a kezébe, és az azt követő huszonöt évnyi magányt is úgy élte meg, mintha csak az elkerülhetetlen találkozásra várna. Végül a Megmaradt Szobotkának című alkotásával állított örök emléket annak a csodának, amelyet a férjével élt át. 2007-ben, szeretett otthonában, olvasás közben lelte meg a végső nyugalmát, magával víve azt a szerelmet, amely szó szerint a sírig tartott.
