Hatalmas port kavart a szakmában a legfrissebb hír, amely szerint a debreceni Csokonai Nemzeti Színház vezetése határozottan elzárkózik attól, hogy Eszenyi Enikőt bármilyen formában foglalkoztassa vagy színpadra állítsa az intézményben. A döntés, amely villámcsapásként érte a közvéleményt, világos üzenetet hordoz a színésznő és rendező jövőbeli karrierkilátásait illetően a cívisvárosban.
A színházi világ folyosóin már régóta suttogtak arról, hogy az elmúlt évek viharos eseményei, amelyek Eszenyi nevét a botrányok kereszttüzébe állították, milyen mély nyomokat hagytak a kollégákban és az intézményvezetőkben egyaránt. Most azonban hivatalossá vált az álláspont: a debreceni színházigazgató nem kér a művésznőből. Ez a fajta elutasítás nem csupán egy szakmai döntés, hanem egyfajta értékítélet is a múltbéli történések fényében, amelyek alapjaiban rendítették meg sokak bizalmát.
A színfalak mögött zajló feszültség, amely a szakmai berkekben már hónapok óta érezhető volt, mostanra érte el a forráspontot. A debreceni színház vezetése számára kulcsfontosságú a nyugodt, alkotói légkör fenntartása, amit Eszenyi Enikő személye – a körülötte kialakult negatív visszhang miatt – jelenleg veszélyeztetettnek látnak. A vezetőség úgy ítélte meg, hogy a művésznő jelenléte vagy akár csak a vele való közös munka olyan nemkívánatos figyelmet és feszültséget generálna, amely elvonná a közönség figyelmét a darabok valódi értékéről.
Sokan emlékeznek még azokra a vádakra, amelyek a Vígszínház egykori igazgatójának stílusát és munkamódszereit érték, s amelyek lavinát indítottak el a magyar színházi életben. Bár az évek telnek, az emlékek élénken élnek, és úgy tűnik, a debreceni döntéshozók nem hajlandóak kockáztatni a társulat békéjét. Ez a határozott kiállás azt bizonyítja, hogy az intézmény vezetése nem kívánja asszimilálni azokat a konfliktusokat, amelyek másutt már korábban is komoly szakmai válsághoz vezettek.
A színésznő számára ez a döntés komoly visszalépést jelent, hiszen a debreceni színház az egyik legfontosabb vidéki kulturális fellegvár, ahol minden alkotó szívesen bizonyítana. A bezárult ajtók azonban jelzik, hogy a szakmai bizalom visszaépítése hosszú és rögös út lesz, amennyiben ez egyáltalán lehetséges. A színházi szakma szereplői most lélegzetvisszafojtva figyelik, vajon más vidéki teátrumok is követik-e a debreceni példát, vagy ez egy elszigetelt eset marad. Egy dolog azonban biztos: a Csokonai Nemzeti Színház vezetősége nem ismer tréfát, amikor a színház erkölcsi és szakmai integritásának védelméről van szó, és ezt a döntést minden érintettnek el kell fogadnia.
