A színfalak mögött tomboló viharok és az elhallgattatott művészek fájdalma kapott most hangot, amikor az ország egyik legkarizmatikusabb és legtitokzatosabb énekesnőjének legfőbb támasza végre mindent kimondott. Illésné Áncsán Aranka, akit az egész ország csak Anyácskaként ismer, a tiszadobi gyermekotthon egykori falai közül hozott elválaszthatatlan kötelékről és az énekesnő, Oláh Ibolya legbelső, eddig eltitkolt küzdelmeiről rántotta le a leplet. Nem finomkodott, nem szépítette a rideg valóságot, hanem egyenesen a rajongók arcába vágta az igazságot: ez a lány egy súlyos, mázsás puttonyt cipel a hátán, és a sorsát egy életen át hordoznia kell.
Az elmúlt időszakban szinte teljesen fojtogató csend vette körül a különleges hangú énekesnőt. Anyácska drámai vallomása szerint az elmúlt években megdöbbentően kevés esélye és lehetősége volt Ibolyának a fellépésre. A tehetség hiába ordított a torkából, a kapuk zárva maradtak előtte, és ezzel a pusztító mellőzöttséggel nem volt egyedül. Hatalmas művészek sora kényszerült arra, hogy elnémuljon, az ő munkásságuk sem látszódott, hiába kaptak Istentől akkora adományt, mint kevesen. Ibolya lelkében hosszú ideig sötétség és bánat uralkodott, de most végre valami végérvényesen megváltozott, és újra kisütött a nap ebben a meggyötört lélekben.
A hatalmas katarzist az hozta el, amikor Ibolya a Parlament lépcsőjén, Magyar Péter miniszterelnök beszéde után elénekelte a Magyarország című ikonikus dalt. Ez a pillanat nem egyszerű fellépés volt, hanem kőkemény történelem. Anyácska szerint Ibolya olyan gigantikus dolgot tett le az asztalra, amilyet egy ember egyetlen élet alatt csak letehet, és erre nemcsak a környezete, de maga az énekesnő is a legbüszkébb lehet. A színpadon Molnár Ferenc Caramel előadása követte őt, amely produkció szimbolikus jelentést hordozott az egész ország számára. Anyácska most tiszta szívből bízik abban, hogy egy sokkal jobb világ jön el, ahol a tehetség végre újra szabadon szárnyalhat.
A két nő közötti kapcsolat azonban jóval mélyebb, mint azt bárki gondolná. Anyácska határozottan kijelentette, hogy Ibolya az ő ötödik gyermeke, és ez a szövetség örökre megbonthatatlan marad, nem történhet semmi a világon, ami ezen változtatni tudna. Bár az elfoglaltságaik miatt változó, hogy milyen gyakran tudnak személyesen találkozni – van, hogy Ibolya hosszabb időt tölt otthon, vidéken, van, hogy kevesebbet –, a nevelőanya rendszeresen utazik fel Budapestre, hogy tartsa a lelket imádott lányában.
A nehézségek és a mindennapi problémák Ibolya felnőtté válása után sem szűntek meg, a gyerekkori traumák és a hozott sebek örökre megmaradnak. Ugyanakkor olyan zseniális koponyák közelsége, mint Presser Gábor vagy Geszti Péter, hatalmas változást hoztak az életébe. A velük folytatott mély, éjszakába nyúló nagy beszélgetések formálták a gondolkodását. Anyácska maga is megdöbben azon, hogy Ibolya mennyire elképesztően tájékozott: képben van a belpolitikával, a külpolitikával és a világpolitika legapróbb rezdüléseivel is. Egy végtelenül határozott, felvilágosult személyiség vált belőle, akinek a legfőbb fegyvere mégis a humora maradt. A rengeteg bánat ellenére még most is képes folyamatosan bohóckodni, jókedvet teremteni maga körül, ami átsegíti őket a legnehezeb
