A rajongók számára Esztergályos Cecília és Fonyódi Péter kapcsolata maga a megtestesült harmónia, ám most olyan részletek láttak napvilágot, amelyek még a legedzettebb bulvárfogyasztókat is megdöbbentik. Negyvenkét évnyi házasság után a férj őszintén vallott arról a pillanatról, amikor egyetlen döntéssel mindent kockára tett, és szó szerint eladta a tetőt a felesége feje felől. Ez a történet nem csupán ingatlanokról, hanem a vakbizalomról és egy mindent felülíró döntésről szól, amely alapjaiban rázta meg a mindennapjaikat.
A dráma ott kezdődött, amikor Péter – aki korábban világjáró zenészként, a Pastorale zenekar dobosaként élte szabad, néha talán túlságosan is kötetlen életét – úgy döntött, ideje visszatérni az építésztechnikusi gyökereihez. Saját kezűleg, kölcsönökből húzta fel első közös álomotthonukat a Gugger-hegyen. A villa olyan pazarul sikerült, hogy azonnal érkezett egy visszautasíthatatlan vételi ajánlat. Péterben pedig megszületett a merész elhatározás: eladja az ingatlant, még mielőtt igazán belakhatták volna.
Esztergályos Cecília, a nemzet színésznője, aki addigra már öt váláson volt túl, és rettegett az instabilitástól, először hallani sem akart az ötletről. A férje azonban hajthatatlan volt. A színésznő végül a férje iránti mélységes hite miatt belement a kockázatos üzletbe, így egyik pillanatról a másikra albérletbe kényszerültek. Képzeljük el a helyzetet: a csillogó luxus után egy ideiglenes lakás falai között várták, hogy Péter felépítse a következő otthonukat.
A férj bevallotta, hogy ez volt kapcsolatuk legkockázatosabb húzása. Mielőtt 1982-ben a Thália Színházban találkoztak volna – ahol Cili állandóan elégedetlenkedett a zenekar tempójával –, Péter még egészen más életet élt. Volt egy kilencéves lánya, Bernadett, és sziklaszilárd elhatározása: több gyereket nem akar, és csak olyan nőt választ, akinek szintén nincs gyermeke. A lassan induló, kezdetben még magázódó viszonyból végül olyan szövetség lett, ahol a „mi” felülírta az „én”-t.
Péter azóta több diplomát szerzett, pszichológiából és filozófiából is doktorált, de a család stabilitásáról mindig ő gondoskodott. Amikor a művésznőnek az elmúlt években nyolc nehéz műtéten kellett átesnie, a férje egyetlen pillanatra sem tágított mellőle. Minden reggel hívta őt a kórházból, diktálta a listát, mire van szüksége, Péter pedig hűségesen szállított mindent, naponta többször is. Ez a mély kötelék tette lehetővé, hogy akkor is bízzon benne, amikor a férje gyakorlatilag hajléktalanná tette őket a profit és a jobb jövő reményében. Ma már abban a házban élnek, amit abból a bizonyos „visszautasíthatatlan” üzletből építettek fel, de az albérletben töltött bizonytalan hónapok emléke örökre beleégett a történetükbe.
