Hernádi Judit, aki ma már a magyar színház és film egyik legfelkapottabb alakja, ritkán beszél ilyen sebezhetően saját múltjáról, mint legutóbbi rádióinterjújában. A művésznő meglepő őszinteséggel tárta fel, hogy gyermekkorában mennyire kényelmetlenül érezte magát a testében, és hogy mások hogyan formálták a saját önképét.
Judit elmesélte, hogy kislányként nemhogy csinosnak, de kifejezetten „csúnyának” érezte magát — magas volt, nagyon vékony, X-lábai voltak, és még a fogait sem szerette. Ezeket a tulajdonságokat nemcsak ő érzékelte így, hanem mások is többször ráerősítettek — olyan megjegyzésekkel, amelyek mélyen beleégtek az emlékeibe.
A színésznő azt is elárulta, hogy eleinte annyira tartott a mozgásóráktól és a tornatermi szerepléstől, hogy majdnem feladta a színészi pályát. A gyermekkori bizonytalanság és félelem az „ügyetlenségtől” annyira mélyen hatolt, hogy időbe telt mire túllépett rajta. De Judit nem hagyta magát: düh és remény váltotta fel benne azt az önbizalomhiányt, hogy egyszer megmutathassa, mire képes.
„Sosem vettem észre, mikor lettem jó nő” — vallotta Judit egy meghatározó emléket felidézve, amikor a Balaton partján ült, és azt hitte, senki sem figyel rá. A körülötte ülő fiatal férfiak társasága számára akkor nem jelentett visszajelzést — mert nem tudta elképzelni, hogy ő maga lehet az oka ennek a figyelemnek. Ez a fajta szerénység és önbizalomhiány felnőttként sem múlt el teljesen, még ha a külseje és adottságai már a közönség figyelmét is magukra vonják.
Judit azt is megosztotta, hogy az életben nem nagyon szokott másokra támaszkodni. Édesanyja tanítása, hogy semmit se fogadjon el ingyen, mélyen beleivódott a személyiségébe. Számos alkalommal érezte úgy, hogy amikor kezet nyújtanak neki, annak ára van, és ezért inkább maga akart megbirkózni a kihívásokkal. „Nem csalódok senkiben, nem várok el senkitől semmit” — mondta, miközben hangsúlyozta, hogy saját útját egyedül járta végig.
Ez az interjú egy megrendítő bepillantást enged abba, milyen belső küzdelmeket élt át egy olyan nő, aki ma a reflektorfényben áll, de mégis tudatosan hordozza magában a múlt sebeit és gyengeségeit.
