Tarján Zsófi és édesanyja, a legendás színésznő Hernádi Judit, nem éppen a mesebeli harmóniáról szóló kapcsolatukról híresek, de most valami igazán személyes dolog került napvilágra, ami miatt még a legközelebbi barátok is meglepődtek. Pár éve közösen írtak egy könyvet, amelynek címe: „Ne maradjon kettőnk között”, és amelyben nem csak a sikereikről beszélnek, hanem őszintén feltárják a gyötrelmeket, konfliktusokat és a fájdalmas mozzanatokat is, amelyek sokáig árnyékolták kapcsolatukat.
A kötet különleges, mert olyan mélységben beszélnek a négy fal közötti konfliktusokról, amelyet egy átlagos anya‑lánya beszélgetés során is nehéz lenne kimondani – nemhogy a nyilvánosság előtt. Zsófi emlékei szerint mindez egy folyamat eredménye volt, amely még 2010‑ben kezdődött, amikor együtt léptek színpadra a Tháliában az „Egy színésznő lánya” című darabban. Az előkészületek alatt nem csak a szerepeket tanulták meg, hanem azt is, hogyan érthetik meg egymást mélyebben. „Kicsit feljebb léptem önismeretben, és kezdtem elfogadóbb lenni anyuval” – vallotta Zsófi, aki számára ez egy hihetetlenül nehéz, ugyanakkor felszabadító lépcső volt.
Hernádi Judit sem maradt csöndben: elismerte, hogy neki is rengeteget kellett dolgoznia azon, hogy elfogadja lánya különbözőségét, hiszen egy szülő – főleg híres művésznőként – nehezen engedi el az elvárásait. Az egyik legnehezebb pont számára az volt, amikor rájött, hogy Zsófi egyszerűen nem akar és nem is tud mindenhez érteni, például a modern technológiához. „Gyerekként az ember azt várná el, hogy az anyja kiigazodjon ebben az istenverte digitális világban, de engedtessék már meg nekem, hogy ne értsek ezekhez a kütyükhöz!” – mondta Judit, aki mára már elmosolyodik ezen, hiszen lánya bosszankodása ma már csak a múlt része.
A beszélgetésből kiderül, hogy a konfliktusaik középpontjában sokszor a mindennapi dolgok álltak, mint például Zsófi iskolai élményei vagy az, hogy soha nem mondta el az anyjának, ha rossz jegyet kapott – pedig ez szinte alig történt meg –, és ez volt az, amit Judit szó szerint nem tudott elviselni. Ez a vallomás különösen erős, hiszen sok szülő és gyermek nap mint nap találkozik hasonló pillanatokkal, de ritkán halljuk ilyen nyersen és őszintén egy híresség szájából.
A kötetben továbbá szó esik arról is, milyen lett volna, ha a kamasz Zsófi férjhez megy korán: Hernádi Judit szerint ez „semmit sem változtatott volna”, mert egyszerűen tudta, hogy lánya nem ilyen életutat választ. Zsófi gyerekkora sem volt mentes a nehézségektől: nehezen tudott beilleszkedni az iskolai közösségbe, és még a testnevelés órák is fizikai fájdalmat okoztak neki, ami miatt inkább egyheti matekórát vállalt volna be.
Ez a beszélgetés sokkal többről szól, mint egy sztár‑anya és lánya kapcsolatáról; egy olyan utazásról mesél, ahol a szerelem, a fájdalom, a meg nem értettség és az önelfogadás mind ott vannak a legmélyebb rétegekben, és mindkét fél számára új megértést hoztak.
