Soma Mamagésa neve ma már a magyar közéletben sokak számára ismerős, de kevesen tudják, milyen küzdelmes utat járt be fiatalon, mielőtt elismert előadó, spirituális tanító és nagymama lett. Az énekesnő több évtizedes karrierje, sokszínű életútja mögött olyan történetek rejlenek, amelyek erősebbé és sokkal emberibbé tették – és amelyeket most először beszélt meg kendőzetlen őszinteséggel.
Soma még kislányként is már a környezete romboló erejét érzékelte: otthonában édesapja és édesanyja között folyamatos feszültség tombolt, ami mély nyomot hagyott a lelkében és harcossá tette már gyerekkorában. A hatéves kislány gyorsan ráébredt arra, hogy saját erejére és elszántságára kell támaszkodnia, ezért már akkor elhatározta, megtanul írni, hogy nagymamájához levelet küldhessen segítségért. Ez a korai önállóság talán előrevetítette azt az életet, amelyet később maga is választott.
A fiatal Soma nem tartozott azok közé, akik könnyen megkapják, amit szeretnének. Tizenévesen a szülei válása sem hozott számára könnyebbséget, sőt még inkább rávilágított arra, hogy az élet kemény leckéket tartogat. „A mérhetetlen szabadságvágy hajtott előre,” mesélte később, amikor az álmai – színésznői karrier és művészi kiteljesedés – felé próbált haladni. Viszont a megélhetéshez szükséges pénz hiánya hamar komoly problémává vált, és olyan reménytelen helyzetekbe sodorta, amelyekről később ritkán beszélt… egészen mostanáig.
Egy különösen mélypontra akkor került, amikor munkát keresett Debrecenben és olyan szükségszerű lépésre szánta el magát, amelyet kevesen ismernek: egy kórház hullamosói pozíciójára jelentkezett, egyszerűen csak azért, hogy legalább egy falat ételhez jusson. Az intézményben azonban napokig hagyták várakozni, és végül közölték vele, hogy nőként nem vesznek fel egy ilyen pozícióra, mert a férfiak „jobban precízek”. Ez mély csalódást okozott neki, de mégsem adta fel.
Soma kendőzetlenül vallott arról is, hogyan kényszerült lopni, hogy éhezését enyhítse. „Ha már lopnom kellett, miért ne olyat lopjak, ami ízlik is nekem?” – idézte vissza azokat az éveket, amikor havi fizetése nagy részét albérletre költötte, így nem maradt pénze még egy egyszerű harapnivalóra sem. A túlélés érdekében a pletykák szerint tényleg mindent elcsent – ahogyan ő fogalmazott – „a kaviártól a kagylóig” mindent, amihez csak hozzáfért, mert úgy vélte, nem árt senkinek, ha néhány harapnivaló eltűnik a boltok polcairól. Ez a rendkívül emberi történet sokak számára új megvilágításba helyezi Soma eddig csillogó karrierjének emberi hátterét.
Azóta persze az élet kegyesebb arcát is megmutatta neki: sikeres művészi pályát futott be, spirituális tanácsadóként és előadóként számos ember életére volt hatással, és most már nagymamaként is megélheti családi boldogságát. De az a fiatal év, amikor mindent megtett azért, hogy egy darab kenyeret egyen, örökre nyomot hagyott benne és formálta azt az erős, empatikus személyiséget, akit ma ismerünk.
