Xantus Barbara, a Família Kft. ikonikus színésznője ezúttal nem egy új szerep vagy személyes dráma kapcsán került reflektorfénybe, hanem egy régóta visszatérő, mélyen személyes történettel, amelyet a Kincsvadászok műsorának VIP különkiadásában osztott meg a közönséggel. Bár a színésznő és a kereskedők között nem született gigasikeres üzlet, a hétvégi adás egy egészen más kérdést hozott felszínre: egy ellopott festmény rejtélyét és a művésznő szívét szorongató történetet.
A műsor elején még ünnepélyes hangulat uralkodott, amikor Xantus Barbara belépett a stúdióba, arcán a szokásos, bájos mosollyal. Mindenki tudni akarta, hogyan kötődik a műtárgyak világához. A válasz azonban mélyebb, mint egy egyszerű hobbi: a színésznő elárulta, hogy a nagypapája, Xantus Zoltán népművelő volt, aki gyerekkorában a képzőművészet szeretetét adta át neki. Ebből a családi gyűjteményből származnak azok a különleges tárgyak, amelyekért egészen mostanáig is rajongott.
A beszélgetés izgalma akkor tetőzött, amikor a nagypapától származó festmények kerültek szóba. A színésznő több Vén Edit által tervezett díszes csempeképet hozott fel, amelyeknek története különleges volt: a kerámia képek még dedikálva is voltak nagypapájának, és mindegyikben ott rejlett egy családi emlék. “Ilyen tárgyak között nőttem fel – mesélte lelkesen Barbara a kamerák előtt – és biztos vagyok benne, hogy ezek a művek valahol még mindig ott vannak valakinek a falán.”
A fordulat akkor jött, amikor Xantus Barbara bevallotta, hogy nem csak árucikkeket keresett a Kincsvadászoknál, hanem egy különösen fontos festmény nyomába eredt. Az egyik festmény, amelyet eredetileg aukcióra szánt, egyszerűen eltűnt. “Ellopták – mondta halkan a színésznő – valaki elvitte az aukcióra, aztán azt mondta, hogy kidobta egy kukába, és azóta nincs se híre, se hamva.” Ez a felfedezés megrázta a stúdióban ülőket és a nézőket egyaránt, hiszen egy ilyen személyes történet ritkán kerül napvilágra egy szórakoztató műsor keretében.
A Kincsvadászok kereskedői, köztük Nagyházi Lőrinc, láthatóan megdöbbentek a történeten, és nem hagyták annyiban a dolgot. Lőrinc azonnal felajánlotta segítségét a kép felkutatásában és visszajuttatásában. “Fontos elmondani – mondta – hogy a jogtulajdon nem évül el, így ha ez a festmény bármikor előkerül, az téged illet.” Ez a jogi és érzelmi támogatás láthatóan megnyugtatta Xantus Barbarát, aki mosolyogva nyugtázta, hogy talán ezért is érte meg eljönni a műsorba.
A beszélgetés végén kiderült, hogy bár a műsorban nem kapta meg azt az összeget, amelyet eredetileg a csempeképekért szerette volna, mégis gazdagabb lett egy új perspektívával és egy ígérettel: nem marad egyedül a rejtélyes festmény utáni kutatásban. A stúdióból való távozáskor Xantus Barbara arca egy különös keveréke volt az izgalomnak, reménynek és a régi emlékek iránti szeretetnek, amelyek egy elveszett műtárgy körül fonódtak.
