A világhírű magyar színész, Kulka János hosszú évek után végre mélyen őszinte vallomást tett gyerekkoráról és különös viszonyáról az édesanyjával, Eszterrel, akit mindig a keresztnevén szólított. A történet mögött nem csak egy különös megszokás rejtőzik, hanem egy sebekkel teli múlt, amelyet eddig kevesen ismertek meg igazán.
Kulka János és édesanyja kapcsolata bár kívülről barátságosnak tűnt, a színész bevallotta, hogy számára mindig is idegen maradt a mamája személye. A közelmúltban adott mélyinterjúban kulcsmozzanatként említette azt a fájdalmas időszakot, amikor még csecsemőként hónapokra árvaházba került. Ez az élmény mélyen belevésődött a lelkébe, és később meghatározta, hogyan érezte magát a saját családjában.
„Tíz hónap. Egy hónapban egyszer Eszter és apu meglátogatott, felmutattak nekik, megnéztek. Apu mindig mondta: ’Annyira csúnya voltál’” – idézte fel emlékeit a Hallgatlak – Jótanácsok az élethez című podcastban Kulka János. Ezek a szavak nem csupán egyszerű gyermekkori momentumok, hanem egy sérülékeny, intim történet részletei, amelyek árnyékot vetettek az egész felnőtt életére.
A színész elmondta, hogy felnőttként sokat beszélgetett édesanyjával erről az időszakról. Egy emlékezetes beszélgetés során, miközben Szeged felé utaztak, visszapillantó tükröt használva felmerült a kérdés: miért is történt az, ami történt? „Te, Eszter, hogy volt? Őszintén, egy árvaház?” – kérdezte János. Anyja szégyent vallva azt felelte, hogy a nehéz élethelyzet, a lépcsős ház, az embert próbáló körülmények és két gyerek miatt hozták meg azt a fájdalmas döntést.
Kulka szerint talán az anyai tüdőbetegség és a korabeli kényszerek is hozzájárultak ahhoz, hogy a köztük lévő kapcsolat sosem volt teljesen bensőséges. Bár úgy fogalmazott, hogy „jóbarátok voltunk”, mégis érezte, hogy mindig egy kicsit idegen maradt számára az anyja. Ez a kettősség — a szeretet és az elidegenedés — végigkísérte az életét, és sokat elárul arról, miért alakult úgy, hogy egyszerűbb volt számára keresztnevén szólítani édesanyját, mint az „anya” megszólítással küzdeni.
Ez a vallomás most új fényt vet egy olyan ember életére, akit eddig elsősorban művészi munkássága miatt ismerünk. A gyerekkori sebek és családi dinamikák mélyen emberi és érzelmes történetet rajzolnak ki, amely túlmutat a színpadon és a reflektorfényen.
