Triesztben, az év végi ünnepi fényben ragyogó Politeama Rossetti Színházban zajlott a 35. Nemzetközi Operett-díj gálája, ahol a magyar színpad egyik legkedvesebb és legsokoldalúbb művésze, Kállay Bori végre kézbe vehette azt az életműdíjat, amelyről egész karrierje során álmodott és amelyet most évtizedes kitartó munkája koronázott meg.
A világszínvonalú esemény zsúfolásig telt nézőtérrel, elképesztő zenei kísérettel és olyan fényűző pillanatokkal rajzolta körül a díjátadó estét, amelyet minden jelenlévő a szívébe zárt. A Ezerötszáz fős nézőtéren cigányzenekar, hatalmas szimfonikus zenekar és kórus egyaránt szerepelt, miközben a közönség a „Hajmási Péter” dallamaira tombolt.
Kállay Bori maga is meglepődött, amikor este egy telefoncsörgés közben értesült arról, hogy életműdíjat kap – először azt hitte, hogy csak egy baráti tréfáról van szó. A hírt dr. Vadász Dániel, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója közölte vele, aki egy karmester ajánlása után tudta csak igazán elmagyarázni Borinak, hogy a döntés végleges és a trieszti fesztivál bizottsága nevében neki ítélték a rangos elismerést.
Amikor aztán a színpadon ott állt a díjjal a kezében, a háttérben óriási kivetítőkön peregtek a pályája legemlékezetesebb pillanatai, amelyek a közönséget meghatottsággal és vastapssal lepték meg. A 60 évnyi karrier képei közt nemcsak az operett-színpad legendás szerepei tűntek fel, hanem az az elhivatottság és szív, amely Borit generációk számára tette kedvenccé és példaképpé.
A díjátadó pazar estéjén nemcsak a zene és a dicsőség borzolta a kedélyeket, hanem az olasz közönség lelkes tapsvihara is, amelynek minden pillanatát Bori arca tükrözte – mély meghatottság, hála és tiszta, boldog öröm. A döntőbizottság egyöntetű véleménye szerint a művésznő sokoldalúsága – legyen szó szubrett- vagy primadonnaszerepekről, a színészi játékáról, táncáról vagy énekéről – példaértékű minden fiatalabb generáció számára.
A hazai folytatás sem maradt el: Debrecenben, ahol Bori pályája hajnalán először lépett színpadra, a közönség szilveszteri előadásokon és vastapssal köszöntötte kedvencét. Ott, ahol először látta operettet gyermekként és ahol színésznővé is vált, újra megtapsolták őt. Így Debrecen maradt a színésznő szívének egyik legfontosabb helyszíne, ahová lánya, Fonyó Barbara születése is kötődik, és ahol a művésznő a gyökereit ma is ápolja.
Beszédében Bori könnyek közt fogalmazta meg: ez a díj nemcsak egy plasztika vagy trófea számára, hanem visszaigazolása annak, hogy az évtizedek alatt sok mindent jól csinált, és hogy az operett világa számára valóban fontos személy lett.
