A magyar színházi világ egyik utolsó, igazi nagy öregje, Gálvölgyi János nemrégiben ünnepelte 78. születésnapját. A Kossuth-díjas művész, akinek neve hosszú évtizedeken át egybeforrt a fergeteges humorral és a felejthetetlen színpadi alakításokkal, egy különleges interjúban engedett mélyebb betekintést a gondolataiba. A beszélgetés során szóba került a pálya iránti elhivatottság, az elmúlás kikerülhetetlen árnyéka, de az aktuális közéleti folyamatokról is őszintén formált véleményt.
Gálvölgyi láthatóan hálát érez azért, hogy közel a nyolcvanhoz is aktív maradhatott, és a közönség ma is ugyanazzal a rajongással tekint rá, mint a fénykorában. Számára a színpad nem csupán egy munkahely, ahová be kell járni, hanem egyfajta szent hivatás. Kijelentette: egészen addig szeretne ott állni a reflektorfényben, amíg érzi az emberek szeretetét és figyelmét. Önniróniája sem hagyta cserben, hiszen bevallotta, mélységesen retteg attól a pillanattól, amikor már csak teherként lennének jelen a deszkákon. Nem szeretné megélni azt a lealacsonyító szituációt, amikor a nézőtérről egy elégedetlen hang felkiabálna: mit keres még mindig ott az a vén trotty?
Bár a lendülete töretlen, tudatosabban osztja be az idejét, és már távolról sem mond igent minden felkérésre. Példaképei, mint Bodrogi Gyula vagy Páger Antal, lebegnek a szeme előtt, akik idős korukra sem veszítettek a fényükből, mégis óvatosabban, némi rezignáltsággal tekint a jövőbe. A halál gondolata régóta foglalkoztatja; gyermekkora óta szomorúsággal és kétségbeeséssel tölti el az elmúlás elkerülhetetlensége, különösen azért, mert az életet önmagában is csodálatos dolognak tartja.
A beszélgetés egyik legérdekesebb pontja az volt, amikor a magyar kulturális élet jelenlegi helyzetére terelődött a szó, konkrétan Nagy Ervin államtitkári kinevezésére. Gálvölgyi János ebben a kérdésben kettős érzelmeket fogalmazott meg: egyrészt őszintén sajnálja, hogy Nagy Ervin kiváló színészi játéka mostantól hiányozni fog a színpadról, másrészt bízik abban, hogy egykori kollégája a parlamentben is képes lesz pozitív irányba formálni a szakmát. Gálvölgyi határozottan reméli, hogy a művészvilágban végre azok kerülhetnek vezető pozícióba, akik valóban értenek a szakmához, és nem csupán bólogató pártkatonaként asszisztálnak a folyamatokhoz.
A színész keményen bírálta a mai közbeszéd stílusát is, amit sokkal agresszívebbnek és durvábbnak érez, mint a Heti Hetes idején volt. Meggyőződése, hogy a gyűlöletbeszédre panaszkodók sokszor éppen azok, akik maguk is hozzájárultak a jelenlegi, feszült atmoszféra kialakulásához. Gálvölgyi ugyanakkor a rajongásig tud tisztelni másokat; kiemelte Schiff Andrást, Pottyondy Edinát és Bödőcs Tibort is. Karrierje legbecsesebb emléke azonban nemzetközi színtérről érkezett: Benny Hill egykori, személyes levele, amelyben „mesterének” nevezte a magyar színészt, ma is kint van a falán, örök bizonyítékaként annak a munkának, amit egy életen át végzett.
