A világhírű zongoraművész, Bogányi Gergely olyan súlyos gondolatokat osztott meg, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. A művész, aki hatéves kora óta a színpadon él, most őszintén vallott arról a belső tűzről és spirituális küldetésről, amely minden egyes mozdulatát irányítja. Szerinte a mai világban már nem csupán az a kérdés, hogy képesek vagyunk-e a szakmánkban kiválót alkotni, hanem egy sokkal mélyebb, vészjóslóbb küzdelem zajlik a háttérben. Bogányi úgy látja, hogy az alapvető emberi értékek és a keresztény fundamentumok ellen egy brutális, módszeres támadás indult, ahol a jót rossznak, a rosszat pedig szándékosan jónak állítják be.
A zongoravirtuóz életében a fordulatot nem a hírnév, hanem saját fejlesztésű hangszere, a „csodazongora” megszületése hozta el. Felidézte, hogy amikor belevágott a fejlesztésbe, minden racionálisan gondolkodó szakember őrültnek nézte. Azt mondták neki, hogy amit tervez, az fizikailag kivitelezhetetlen, pláne itt, Magyarországon. Bogányi azonban nem a józan észre hallgatott. Saját bevallása szerint egy parancsoló, felsőbb erő hajtotta előre, amely erősebb volt minden logikus érvnél. Úgy véli, ez a hangszer nem csupán egy technikai eszköz, hanem egy spirituális üzenet hordozója, aminek lelke van, és ami a magyar kultúra erejét hirdeti a világban.
A művész drámai szavakkal ecsetelte a zeneipar jelenlegi állapotát is. Felháborítónak tartja azt az értékvesztést, ahol silány, banális dallamokat kényszerítenek a közönség torkán méregdrága marketinggel körítve. Szerinte a fiatalok ma sokkal nehezebb helyzetben vannak, mint az ő tizenéves korában, mert a világ teljesen kifordult önmagából, és a kulturális értékeket szándékosan összemossák a szeméttel. Bogányi Gergely szerint ma már nem elég művésznek lenni; harcosként kell kiállni az igazság mellett, mert az „ellenáram” drasztikusan erősödik.
A legmegrázóbb pillanatok azonban azok voltak, amikor a művész a Hungary Helps önkéntes program keretében szerzett élményeiről beszélt. A világ legtávolabbi, legszegényebb szegleteibe is elvitte a magyar népzene dallamait, ahol olyan mélyszegénységben élő gyermekekkel találkozott, akiktől szerinte az elkényelmesedett Európa sokat tanulhatna. Míg mi a nagy jólétben lelkileg teljesen elszegényedtünk, addig ezek a gyerekek a zene és a hit tiszta forrásából merítenek erőt. Bogányi figyelmeztet: a keresztényüldözés már nem a múlté, hanem a jelen kőkemény valósága, és ha nem ébredünk fel időben, minden elveszhet, ami emberi méltóságunkat adja.
