A színpadon mindig kicsattan az energiától, cigánykereket hány és mosolyt csal mindenki arcára, ám a függöny legördülése után Oszvald Marika szívében egy hatalmas űr tátong. A nemzet kedvenc szubrettje most olyasmit osztott meg a rajongókkal, amit csak kevesen sejtettek a csillogó kosztümök mögött. Bár az élete továbbra is a színház és a közönség szeretete körül forog, a magánéletében egy fájdalmas hiányérzet uralkodott el rajta, amely nap mint nap próbára teszi a türelmét és a lelkierejét. Az imádott unokája, Vince ugyanis már nem tölthet vele annyi időt, amennyit a nagymama szíve diktálna, és ez a helyzet teljesen felforgatta a művésznő mindennapjait.
Mindenki emlékszik még azokra a felhőtlen időkre, amikor Marika büszkén mesélt arról, hogy a lánya, Krisztina és a kis unokája nála laknak. Akkoriban a ház minden szegletét gyerekkacaj töltötte be, és a színésznő számára nem létezett nagyobb boldogság, mint amikor a próbák után hazatérve rögtön a karjaiba zárhatta a család legkisebb tagját. Az esti mesék, a közös játékok és az ébredés utáni első ölelések olyan ritmust adtak az életének, amely teljesen feltöltötte őt. Ez az időszak azonban véget ért, hiszen a lánya családja önálló életet kezdett, és elköltöztek a közös fészekből. Marika számára ez a váltás sokkal nehezebbnek bizonyult, mint azt elsőre gondolta volna.
Most, hogy a lakás elcsendesedett, a színésznőnek szembe kell néznie a távolság okozta nehézségekkel. Vince már nem a szomszéd szobában alszik, és nem lehet csak úgy átmenni hozzá egy puszira. A nagymama bevallotta, hogy elmondhatatlanul hiányzik neki a kisfiú jelenléte, az a különleges aura, amit csak egy gyermek tud teremteni maga körül. Bár tudja, hogy ez az élet rendje, és örül lánya boldogságának, a saját szívében mégis ott maradt a mardosó hiányérzet. Amikor nem látja az unokáját, úgy érzi, mintha egy darabot kitéptek volna belőle, és a telefonos hívások vagy a videóbeszélgetések csak ideig-óráig képesek enyhíteni a vágyakozását.
A művésznő minden szabad percét úgy tervezi meg, hogy az Vincéről szóljon, de a sűrű színházi beosztás és az önálló családi élet logisztikája miatt ezek a pillanatok felértékelődtek. Marika nem tagadja, hogy néha eluralkodik rajta a szomorúság, amikor az üres szobákban jár, ahol korábban még játékok hevertek a földön. Ez a kettősség – a színpadi ragyogás és az otthoni csend – most meghatározza a mindennapjait. Mégis, minden egyes találkozáskor próbálja bepótolni az elvesztegetett időt, és dupla erővel szereti az unokáját, remélve, hogy a kis Vince is érzi: a nagymamája számára ő a világ közepe, akitől a távolság csak még erősebbé teszi az összetartozást.
