Vannak Budapesten olyan épületek, amelyek falai ha mesélni tudnának, talán még ma is pirulnánk a hallatán. A Dob utca és a Kertész utca sarkán álló szecessziós palota pont ilyen: egykor a magyar művészvilág lüktető szíve volt, ahol a füstös szalonokban sorsok dőltek el, titkos viszonyok szövődtek, és ahol az ország legnagyobb tehetségei keresték a vigaszt az éjszakában. A Fészek Klub nem csupán egy hely volt, hanem egy fogalom, egy zárt világ, ahová csak a kiválasztottak léphettek be. Ma már azonban az egykori dicsőség fénye megkopott, és a legendás falak között inkább az adósságok és a bizonytalanság visszhangzik.
A történet 1901 tavaszán kezdődött, amikor a pesti kávéházak mélyén megszületett az elhatározás: kell egy közös otthon a művészeknek. Olyan nevek bábáskodtak a Művészklub születésénél, mint Rippl-Rónai József, Szinyei Merse Pál vagy éppen a zseniális építész, Lechner Ödön. A Fészek név nem a véletlen műve, hanem egy frappáns mozaikszó: a Festőművészek, Építőművészek, Szobrászok, Zenészek, Énekesek és Komédiások kezdőbetűiből állt össze. A helyszínválasztás tökéletes volt, hiszen minden fontos kulturális intézmény kőhajításnyira feküdt. Amikor azonban közadakozásból megvették az ingatlant, a kassza kiürült. Berendezésre már nem maradt pénz, így a tagok saját festményeikkel és szobraikkal dekorálták ki a termeket, létrehozva ezzel az ország egyik legkülönlegesebb műgyűjteményét.
A klubéletnek azonban volt egy szigorú, mai szemmel nézve meghökkentő szabálya: nők nem lehettek tagok. Hiába volt valaki ünnepelt színésznő vagy tehetséges festőnő, a Fészek kapui zárva maradtak előtte. A férfiak birodalma volt ez, ahol Latinovits Zoltán és Romhányi József szenvedéllyel kártyáztak az olasz reneszánsz stílusú kerthelyiségben. Ha egy művész mégis hölgyvendéget akart hozni, annak szigorú feltétele volt: a feleségének is jelen kellett lennie. Később a szigor enyhült, és a legendás „rongyosbálokon” már Bajor Gizi is táncolhatott a parketten.
A második világháború borzalmai nem kímélték az épületet, bombatalálatok szaggatták szét a falakat, de a tagok összefogtak, és saját vagyonukból támasztották fel a klubot. A belépéshez továbbra is két ajánlás és egy titkos szavazás kellett – nem lehetett akárki a belső kör tagja. A hatvanas és hetvenes években a Fészek volt az a hely, ahol Psota Irén egymás után gyújtotta meg a cigarettáit és fakadt dalra, miközben Bitskey Tibor és Szabó Gyula konyak mellett vitatták meg az élet nagy dolgait. Még Latabár Kálmán is itt pihente ki az előadások fáradalmait.
De semmi sem tart örökké. A rendszerváltás után a csillogás fokozatosan kopni kezdett. Az elöregedő tagság, az elmaradt felújítások és a felhalmozott adósságok lassan felemésztették a patinás intézményt. Mára csak a fekete műbőr fotelek maradtak meg, ugyanazok, amelyekben egykor Kiss Manyi is pihent. A 21. század szele elsodorta a régi dicsőséget: ma már végrehajtásról, jelzálogról és kiárusított műkincsekről szólnak a hírek. 125 év után a Fészek az összeomlás szélén tántorog.
Mégis, a nosztalgia mellett marad egy gyönyörű emlék, ami minden tragédiát túlél. Itt kezdődött ugyanis Bodrogi Gyula és Vass Angéla több mint négy évtizede tartó szerelme. A modell egy fellépés után, hajnali egykor tévedt le a bárhoz, ahol a színész épp whiskyt rendelt. Angéla ismeretlenül szólította meg: „Kérjen nekem is egyet!” A meglepődött Bodrogi engedelmeskedett, és a beszélgetés annyira magával ragadta őket, hogy reggel hatig észre sem vették az idő múlását. Amikor felkelt a nap, csak egymásra néztek, Bodrogi pedig, aki akkoriban szingli volt, nem is sejtette, hogy abban a füstös pillanatban találta meg élete társát. A Fészek Klub talán elvész, de az ott született legendák örökké velünk maradnak.
