Amikor Kapu Tibor neve elhangzik, még mindig az jut először az emberek eszébe, hogy a magyar, akit több mint három hétre a világűrbe küldtek, 45 év után. Bár a küldetés már a múlté, az azóta eltelt hónapokban nem csendesedett körülötte a figyelem – sőt, még intenzívebb lett az érdeklődés az élete iránt.
A nyíregyházi származású férfi élete 2025. június 25-én változott meg mindörökre, amikor a Nemzetközi Űrállomásra érkezett, és visszatérve alapjaiban alakult át mindennapjai ritmusa is. Ma már nem csak egy név az űrkutatás történetében, hanem olyan ember, akit az utcán felismernek és megállítanak aláírásért és közös fotóért.
„Még olykor meglepődőm, ha felismernek az utcán. Néha a gyerekek félnek tőlem” – mesélte nevetve, miközben arról beszélt, milyen megtisztelő és egyben szokatlan számára a rivaldafény. Az egykori űrhajós ma már nem csak űrutazó, hanem közszereplő, akinek minden mozdulatára figyel a közönség.
Az élet azonban nem csak az elismerésről szól számára. Kapu Tibor bevallotta, hogy az új életvitel miatt a családjára fordítható idő jelentősen csökkent. „Minden napom be van táblázva. Anyukám már inkább a kolléganőmet hívja, ha beszélni szeretne velem” – mondta egy mosollyal az arcán. Ugyanakkor kiemelte, hogy a szoros családi kötelék még mindig az egyik legfontosabb kapaszkodó számára.
A versengés és a kiválasztás emlékei is élénken élnek benne. Hallatlanul nehéz volt lelkileg feldolgozni, hogy őt választották a küldetésre, miközben tartalékos társa, Cserényi Gyula is versenyben volt. „Eleinte lelkiismeret-furdalásom is volt, hogy engem választottak – mondja. – De nagyon büszke vagyok arra, hogy ezt hamar meg tudtuk beszélni. Fura helyzet volt.”
A visszatérés után sokan példaképnek tekintik, különösen a fiatalok körében. Kapu Tibor szerint a kitartás, a kapcsolatok ápolása és az emberi támogatás az, ami átsegíti az embereket az élet nehézségein. Ezek azok az értékek, amelyeket most már nem csak saját magának, hanem másoknak is üzen.
